RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. június 1., hétfő
Tünde

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A színészet módosult tudatállapot”
2019-11. szám / Jónás Ágnes

Márton András a rendezője az Apa csak 1 van című Ray Cooney-darabnak, amelyet december 5-től láthat a nagyérdemű a Vidám Színpadon Böröndi Tamás, Straub Dezső, Götz Anna, Sajgál Erika, Dömök Edina és Kiss Péter Balázs szereplésével. „A szellemes vígjáték fergeteges fordula-
tokat, remek karaktereket és sok nevetést ígér, a rendezőnek jókedvvel, sok hozzáadott értékkel kell hozzá közelítenie” – mondja a Jászai Mari-díjas színművész-rendező, akit a Cooney-darabok sikereinek titkáról és a jó társulat ismérveiről is kérdeztünk.

Milyen világba, milyen alakok közé csöppenünk a vígjátékban?
M. A.: Ray Cooney e vígjátékában két angol család életére láthatnak rá a nézők, melyből kiderül, hogy a férfi főszereplő (Böröndi Tamás) a feje mindkét családnak. Típusát tekintve olyan ez a darab, mint Gol­do­ni Két úr szolgája című vígjátéka – egy előadáson keresztül a főhősnek virtuóz módon úgy kell mesterkednie, hogy nehogy az egyik család tu­do­mást szerezzen a másikról. Hőseink elképesztően végletes szi­tuá­ciók­ba kerülnek. Ehhez a darabhoz nem kell különösebb rendezői vízió. Az író pontosan kitalálta, mit és hogyan szeretne elmondani; a rendezőnek – jelen esetben nekem – jókedvvel, sok hozzáadott ér­ték­kel kell hozzá közelítenie, de nem szükséges hozzátenni semmilyen különösebb nagy rendezői „találmányt”. Szerencsére remek szí­né­szek­kel is dolgozhatok: Straub Dezső játssza az albérlőt, az egyik feleséget Götz Anna, a másikat Sajgál Erika, gyermekeiket pedig Dömök Edina és Kiss Péter Balázs. Úgy vélem, hogy a csapat lassan már doktorálhatna Conneyból, hiszen rengeteg darabját játszották már, pon­to­san értik a ritmust és a tempót.

Nemcsak rendezője, hanem szereplője is az előadásnak.
M. A.: Igen, de némi könnyítést jelent, hogy csak a második felvonásban lép színre a karakterem. Volt már dolgom „fent” is és „lent” is lenni. Az ilyesmi mindig nagy kihívás.

Ön szerint miben áll Ray Cooney zsenialitása és évtizedeken át tartó töretlen sikere?
M. A.: Cooneynak elképesztő bátorsága van ahhoz, hogy egy helyzetet a végsőkig kimerítsen. Ha adódik egy szituációban három lehetséges megoldás, ő mind a hármat végigjárja, nem beszélve arról, hogy drámaíróként rendkívüli ritmusérzékkel rendelkezik. Ahogy Molnár Ferenc, úgy Cooney is remek dramaturg, utóbbi nem hagy egyetlen másodpercnyi rést sem az elérzékenyülésre, a lirizálásra, hanem kíméletlenül hajtja előre a cselekményt. Nagyon mulatságos helyzeteket hoz így létre, s az eredmény: nevetés nevetés hátán.
hirdetés


A Los Angeles-i Főkonzulátus főkonzuli rangú vezetője volt a kilencvenes években. Van olyan készsége, amit még főkonzulként sajátított el, de színészként is jól tud hasznosítani?
M. A.: Egy konzul számára kiemelten fontos a kapcsolatteremtés, vagyis hogy könnyedén építsen ki olyan kapcsolati hálót, amire adott esetben támaszkodhat. Erre a színház világában is nagy szükség van. Fontos, hogy az ember a közös cél – esetünkben a sikeres előadás érdekében – a kollégáival jó kap­cso­lat­ban legyen, s hogy rendezőként és színészként olyan atmoszférát teremtsen, amelyben mindenki jól érzi magát. Ha ez nincs, akkor a színésznek gátolva lesz a kreativitása. Márpedig ha a színészi erő és tehetség fel van szabadítva, akkor az nagyban megkönnyíti a rendezői munkát. Ha nem indul be a színészi jókedv és kreativitás, akkor a színész olyan, mint a rossz ló, amit állandóan sarkantyúzni kell.

Számos neves teátrum társulatának volt a tagja, ráadásul alapító tagja volt a budapesti Katona József Színháznak és a Merlin Színháznak is. Az elmúlt évtizedekben sokféle rendezői nyelvet, direktort, kollégát és metódust ismert meg. Ezek fényében kérdezem: mik a jó színtársulat jellemzői?
M. A.: Szerintem egy jó társulat titka abban is rejlik, hogy tagjai nagyon hasonlóan gondolkodnak a világról. Ez tartja őket össze, nem pedig a fizetés vagy a földrajzi hely. Egy ilyen csapatnak része lenni, felolvadni egy ilyen közösségben, felemelő érzés.

Végezetül elárulná, hogy mitől soha el nem múló szerelem önnél a színészet?
M. A.: A színészet módosult tudatállapot. Amikor heti két-három alkalommal három órára kilép az ember a színpadra, akkor kiszakad a világából, s belép egy másikba. Oda, ahol más a kor, mások a problematikák, mások az emberi kapcsolatok, és másvalaki bőrébe bújik ő maga is. Ebben a világban elmúlik a csuklás, a fogfájás. Mert este héttől tudjuk, hogy végig kell csinálni az előadást, bármilyen kihívás vagy akadály tornyosul is előttünk. És minél több a kihívás, annál izgalmasabb a munka. Színésznek lenni pazar dolog és óriási áldás.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor