RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2022. szeptember 27., kedd
Adalbert

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Negyven év távlatából el sem tudnám máshogy képzelni az életemet”
2022-04. szám / Nagy Klaudia

Egy családi majálison látta életében először a Jászsági Népi Együttest, amelynek előadása ele­men­tá­ris erővel hatott rá: egy életre elkötelezte magát a néptánc mellett. Később Timár Sándor ko­reo­grá­fus növendéke lett, aki 1982-ben kérte fel, hogy csatlakozzon a Magyar Állami Népi Együt-
tes­hez (MÁNE). A 90-es években egyre többet koreografált, majd megbízott művészeti vezető és kar­igaz­gató lett, 2016-tól pedig a társulat vezetője. Fontosnak tartja, hogy a néptánc reflektáljon a jelenre és széles műfaji spektrumot kínáljon a nézőknek. Olyan sikerelőadások fűződnek a nevéhez, mint a Naplegenda, a Labirintus vagy a Szarvasének. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja a Népmű­vé­szeti Tagozaton, 2021-ben az MMA közgyűlése a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választotta. Májusban új bemutatóra készül Múlhatatlan idő címmel, mivel a Hagyományok Háza részeként működő együttes a 2021/2022-es évadban ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas koreográfust, Érdemes és Kiváló Művészt új előadásáról és az együtteshez fűződő több évtizedes kap­cso­latáról kérdeztük.

Negyven éve kezdte pályafutását szólótáncosként a Magyar Állami Népi Együttesnél. Hogy emlékszik visz­sza a kezdetekre?
M. G.: Egy amatőr néptáncegyüttesből érkeztem az Államiba, minden nagyon furcsa és ismeretlen volt. Kemény hónapok voltak, nem voltam hozzászokva ahhoz a fizikai igénybevételhez, amit a profi lét kívánt. Nagyon sok koreográfiát kellett megtanulni, köztük olyan, Rábai kom­po­nálta műveket is, amelyek moz­gás­vi­lága idegen volt a számomra. Aztán lassan – rengeteg gyakorlással – minden a helyére került. Így, csaknem
negyven év távlatából el sem tudnám máshogy képzelni az életemet.

Számtalan koreográfiai munkája közül melyeket tartja fontos mér­föld­kő­nek az együttes és az ön szakmai életében?
M. G.: Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de ilyen több is van. Elsőnek a Naplegendát említem, amelyik egy olyan „táncos világzenei” műfajt teremtett, ami addig nem volt Magyarországon. Szintén zenei oldalról közelítve a Labirintus is ilyen a maga ízig-vérig kortárs világával. A Földön apám fia volnék című darabom esetében annak látványvilága (fekete-fehér jelmezek, monokróm filmvetítés) volt formabontó. Végül meg kell említenem az utolsó előadásomat, amit Idesereglik, ami tovatűnt címmel mutattunk be, s amelyben a táncosaim hosszú szövegeket is mondanak, megmutatva kiváló színészi képességeiket is.

Repertoárjukat a műfaji sokszínűség jellemzi, előadásaikkal elkezdtek nyitni a prózai színház felé. A tán­co­soknak el kell sajátítaniuk a színészet alapjait is?
M. G.: A már említett előadásomig ilyenre nem volt szükség, de amikor ennek a Tamási-darabnak (Énekes madár az eredeti címe) a táncszínházi adaptációja elindult, természetesen – hozzáértők segítségével – hó­na­pokig tartó színészmesterség képzésben is részesültek a táncosok. Valahogy éreztem bennük a lehető­sé­get – azért is mertem belevágni –, és ez mindenben visszaigazolódott. Valósággal lubickolnak ebben az új szerepben. A közönség nagyon szereti az előadást, és még a rigorózus színházi kritikusok szerint is megle­pően jók a szerepeikben.



Hogyan látja a fiatal koreográfusok művészi szemléletét, sokkal több újító, kortárs elemet használnak, mint az elődeik?
M. G: Valami szemlátomást elindult, amit én nagy örömmel tapasztalok. Az, hogy ami a színpadra kerül, „kortárs szemlélet” vagy egy sajátos személyes világlátás eredménye, még nem tudom, de ez nem is lényeges. Ami lényeges, hogy formálódik egy új koreográfus generáció, amelyik nagyra hivatott. Nekem nincs más dolgom, mint segíteni, támogatni őket, és továbbra is teret adni számukra a Magyar Állami Népi Együttesben, ahogy tettem ezt eddig is.

A MÁNE itthon és külföldön is hatalmas népszerűségnek örvend. Hogyan tudják ennyire sikeresen meg­szó­lítani a fiatal nézőket?
M. G.: A kezdetektől az volt a célom, azt tekintettem művészi utamnak, hogy a hagyományos kultúrát úgy állítsam színpadra, hogy az a nézők számára ne valami múzeumi relikvia legyen, hanem egy hozzájuk köze­lí­tő, mai, akár kortárs produktum. Az én színházamban a tradíció jelen idejű, ezt támogatja minden. A drama­tur­gia, a zene, a jelmez, a látvány és persze a tánc is. Így együtt aztán ez a mai világunkra való reflektálás a színház mágikus terében eléri a hatását, igen, még a fiatalok között is.

Hol helyezné el az együttest a magyar kulturális életben?
M. G.: A társulat alapítása óta – már hetven éve – mindig is a magyar kulturális élet elitjébe tartozott. Voltak persze hullámvölgyek, akár törvényszerű elbizonytalanodások, de a végeredmény mindig egy felfelé ívelő pálya volt. Hiszem, látom, tudom, így van most is, amire nagyon büszke vagyok, hiszen bármerre járunk a világban, legyen az egy kis falu Magyarországon, egy művelődési ház Erdélyben, egy színház New Yorkban, a közönség fogadtatása ugyanaz.
hirdetés

Örökös kíváncsiság jellemzi, mindig keresi az új formákat. Milyen irány mentén újulhat meg a Magyar Állami Népi Együttes?
M. G.: Én nem látom, hogy alapvető irányváltoztatásra lenne szükség, kijelöltük az utunkat, azon megyünk végig. Én persze valóban „felfedező alkat” vagyok, a megúszás, az önismétlés igen távol áll tőlem. A fiók tele tervekkel, az egyik megvalósítása már el is indult, az Élet és a szerelem ünnepei címen mutatjuk majd be ősszel a Nemzeti Táncszínházban. A darab élete azonban itt nem áll meg, ezt fogjuk jövőre a közel két hónapra tervezett észak-amerikai turnénkon is játszani. Már többször szerepeltem arrafelé, táncosként kezdve, majd az én előadásaimmal is. Nem hétköznapi a kihívás, a világ legjobbjai lépnek fel ezeken a szín­pa­do­kon. Bízom azonban magamban, alkotótársaimban és persze legjobban a társulatomban. Tehet­sé­ge­sek, elhívatottak, igazi művészek, akik hisznek abban, amit tesznek. Ez nagy erő!

Április 1-jén online jótékonysági előadást rendeztek, bevételének teljes összegét az orosz-ukrán háború elől menekülni kényszerülők megsegítésére ajánlották fel. Mitől különleges a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadás?
M. G: Fontos küldetésemnek érzem, hogy az elszakított területen élők táncait, zenéit, szokásait, anto­ló­gia­szerűen újra és újra színpadra állítsam. Ilyen volt az első, a Kincses Felvidék, és ilyen lett a sorban a Megidézett Kárpátalja is. Ezeken túl ugyanebben a szemléletben készült az Édeskeserű, amely Erdélyt állítja a fókuszba, de ilyen az Ezerarcú Délvidék is. Ezen előadások sajátossága, hogy nemcsak a magyar néphagyomány jelenik meg bennük, hanem a területen élő nemzetiségek kultúrája is. Az évezredes békés együtt élés – melyet csak a politika sandasága tudott alkalmanként szétfeszíteni – egy páratlan és sokszínű világot hozott létre. Ez a kivételes gazdagság jellemzi a Megidézett Kárpátalját is, ahol együtt egymást követve sorjáznak a magyar, ruszin, román, hucul, cigány stb. táncok és zenék.

Milyen kötődéseik vannak Kárpátaljához?
M. G.: Sokszor jártam arra, Ungvártól Aknaszlatináig, Munkácstól Husztig, ismerőseim, barátaim élnek ott. A kárpátaljai műsor előkészítése során végigjártuk a falvakat, ahol még maradt tánc, ének vagy zene. Igyekeztem magamba szívni mindazt, amit ez a terület, az itt élő emberek adhatnak a számomra. Elmerülni a történelemben éppúgy, mint a tradíció ránk hagyományozódott örökségében. Mindezeken túl további kötődést jelent, hogy kiváló művésztársaim, Pál Eszter és Pál István Szalonna kárpátaljai születésűek. Az ő személyes kötődésük további segítséget jelentett az előadás hiteles színpadra állításában.

Május 20-án mutatják be a Múlhatatlan idő című tánckoncertet az Erkel Színházban. Milyen előadást ál­mo­dott meg a 70 éves jubileum alkalmából?
M. G.: Nagyon érdekes lesz, hónapok óta dolgozunk rajta. Nem nosztalgiázunk, hiszen az ilyen irányú kötelezettségeinket már az ünnepi évadunkban teljesítettük, hanem vendégeket hívunk szerte a Kárpát-medencéből. Hagyományőrző zenészeket, énekeseket, táncosokat, a példaképeinket. De jönnek mások is, akik ugyanúgy a tradicionális kultúrát képviselik. Jönnek goral zenészek és táncosok Lengyelországból, szenzációs flamenco táncos, énekes Spanyolországból. Ott lesz egy igazán különleges művész, egy nogaj hősi énekes Törökországból, de azt hiszem, a Dél-Szerbiából érkező falusi rezes cigányok is felforrósítják majd a hangulatot. Ferenczi Györggyel és zenekarával már nemcsak művészi, hanem szinte baráti a kapcsolatunk, ők is velünk ünnepelnek majd, és természetesen ott lesznek a Magyar Állami Népi Együttes kiváló művészei is. Kitüntetett izgalommal várom, hisz különleges, soha nem látott, egyszeri és megis­mé­tel­he­tetlen lesz.











vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor