PM Online | Színház

Vajon hol van az alkalmazkodás és az önfeladás határa? Valahol a megmaradás mezsgyéjén, bizonyosan, de ezt nem is olyan kis feladat megtalálni. Csurka István Megmaradni című drámáját
használja megafonként Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendező egy nemzeti sorsfeladat kérdéseinek kihangosítására az Udvari Kamaraszínházban. Vigyázat! Ez tényleg nagyot fog szólni!

A filmek főcímében olvasható „megtörtént események alapján” feliratnak mágikus ereje van: pusztán azzal, hogy a valóságra hivatkozik, megsokszorozza a figyelmünket, és hihetővé teszi a történetet. A Megmaradni című darabot is így kell néznünk: megtörtént események alapján igaz, sőt. Nemcsak a benne kirajzolódó sorsokra, de a mai Magyarországot körülölelő, elszakított nemzetrészek egészére. „Amikor először olvastam ezt a szöveget, teljes mértékben sokkolt, mert rendkívül ismerős volt, hiszen ugyanaz a dráma zajlott Erdélyben, Szlovéniában, Felvidéken és Délvidéken, ahonnan származom: az etnikai kiszorítás politikája. A személyes sorsok, azok a tépelődések, amik az elmenetel és az otthon maradás miatt kitöltötték az emberek gondolatait, szintén ismerősek, hiszen gyermekként néztem végig, hogy amikor megadták Jugoszláviában az útleveleket, hullámokban mentek el a magyarok, a horvátok, szinte mindenki, aki nem szerb volt. Mindig haragudtunk arra, aki elment, mert száz szállal kötődtünk az otthonunkhoz, egymáshoz” – idézi fel Andrási Attila, az Udvari Kamaraszínház igazgatója első találkozását a szöveggel.

A jó színházi előadás ismérve, hogy nézőként nem kell különbséget tennünk a megélt történelem és az elmesélt történet között: részesei lehetünk a megidézett élethelyzeteknek, érzelmileg azonosulhatunk a drámák szereplőivel. „Úgy írta meg Csurka ezt a darabot, hogy elemi erővel hat. ’45 óta talán a legfontosabb mű, ami született a magyar drámairodalomban” – mondja Andrási Attila, akinek a délszláv háború idején kellett elmenekülnie, tehát a „menni vagy maradni” kérdést nemcsak Trianon, de egy etnikai konfliktusokból kirobbant háború miatt is át kellett gondolnia.

A darab a ’80-as évek Erdélyében játszódik, abban a fojtó közegben, amelyben senki sem tudhatta, ki barát és ki ellenség. Abban az időszakban, amikor hosszú várakozás után lehetett útlevélhez jutni, és a hatóságnak nem volt szüksége indoklásra, ha nem engedélyezte a külföldi utat. Abban a korban, amikor a kommunizmus fojtogató légköréből egyetlen szabadulási útvonal tűnt lehetségesnek: a szökés. Abban a világban, amikor nem volt szabad külföldi vendéget elszállásolni, és nem tudhattad, hogy a szomszéd, akit a barátodnak hittél, nem fog-e feljelenteni. Ilyen körülmények között vívódik Harisnyás Márton, a magyar orvos és a Harisnyás család többi tagja a menekülésen. Egyetlen kérdés marad: hogyan lehet megmaradni magyarnak idegenben, ha a szülőföldünkön is nehéz?

Oly sokaknak kellett feltenniük maguknak ezt a kérdést, hogy azt hihetnénk, nincs már mit megválaszolni, és az elszármazottak és az otthon maradtak következő generációi számára ez már nem releváns. Éppen itt rajzolódik ki azonban a megmaradás vékony, de annál élesebb mezsgyéje: minden újabb generációnak meg kell találnia a saját válaszait erre a kérdésre, hiszen nem kevesebb, mint nemzeti létünk múlik rajta. A Megmaradni egy nemzet lelkiismeretének belső tükörtermébe enged betekintést: önmagad látod meg benne.