Interjú
„Ez az összefogás minden elképzelésemet felülmúlta”
2022-07. szám / Nagy Klaudia
Június végén az Átrium bejelentette, hogy állami támogatás hiányában bezárni kényszerül. A közönség azonban úgy döntött, gyűjtést szervez, hogy megmentse a bajba jutott színházat. Jelen állás szerint több mint 60 millió forint érkezett az intézmény megsegítésére, ezért a vezetőség
úgy döntött, meghirdeti a jubileumi 10. évad őszi programját. Szeptember 10-én újabb Támogatói napot rendeznek, szeptember 17-én pedig a Bálna című előadást mutatják be, amelynek szerzője és rendezője Brasch Bence, a Vígszínház színművésze. A produkció a színház és a tehetségkutató műsorok világába kalauzol el minket, hogy betekintést nyerhessünk a kulisszák mögé. A színész-rendezőt arról kérdeztük, hogyan fogott hozzá a színdarabíráshoz, és milyen képet szeretne mutatni a színházi világ számunkra ismeretlen oldaláról.
Július 7-én először tartott Támogatói napot az Átrium, amin te is aktívan részt vettél, hiszen a színház visszatérő vendégművésze vagy. Milyen érzés volt átélni ezt az óriási szeretetet a nézők részéről?
B. B.: Mindig is kíváncsi voltam, hányan támogatnak minket, de ez az összefogás minden elképzelésemet felülmúlta. Segítettem a pultban, jártam egy lángososnál Kistarcsán, nagyon érdekes emberekkel találkoztam, akik szeretnék, hogy ez a színház megmaradjon. Reggel tíztől estig folyamatosan kint állt a sor az utcán, annyian jöttek és adományoztak, úgy, hogy nem is az ő dolguk lenne, hogy fenntartsanak egy színházat. Nekem nagy erőt adott művészileg, hogy érdemes csinálni, mert igenis kíváncsiak arra, amit létrehozunk, és ez elképesztően jó érzés.
A Bálna nemcsak az első rendezésed, hanem a legelső darabod is. Mióta foglalkoztat az írás?
B. B.: Már a gimiben elkezdtem lefordítani egy-két dalt a Sweeney Toddból, hogy felléphessek vele, aztán valamiért nem folytattam. Az Isteni végjáték előkészületeinél kezdtem el újra ezzel foglalkozni. Volt egy fordítás, amit meghúztam, átdolgoztam, mert a magyar viszonyokra kellett alkalmaznom a szöveget. Régóta terveztük, hogy rendezek az Átriumban, de olyan anyagot szerettem volna elővenni, ami érdekel, amiről sokat gondolok, és tudok is vele adni valamit. Egy 1979-es Színház folyóiratban találtam egy Görgey-darabot, ami nagyon megtetszett. Elkezdtem dolgozni rajta. Annyira átírtam, hogy Ugrai István azt javasolta, írjak egy sajátot. Több mint egyéves folyamat volt. Az a sok behatás, ami ért ez idő alatt, nyomon követhető benne. A Jótékonysági koncertre is írtam az Átriumnak egy személyes szöveget. Az elmúlt fél évben jöttem rá, mennyire feltölt az írás. Szeretnék fejlődni és többet foglalkozni vele.
Milyen témákat boncolgat a dráma?
B. B.: Az alapkonfliktus, hogy egy, a 20-as évei végén járó író, Bonifác megírja élete fő művét, amit bevisz egy színházigazgatónak, akivel már többször dolgozott együtt. Az igazgató, Molnár Iván szerint viszont a darab túl drámai, szórakoztatóbbat kell írni. Ezt a műfajt viszont Bonifác ki nem állhatja. Ennek ellenére Iván azt hazudja egy riporternek, hogy Bonifác ír a színházának egy musical darabot. Bár az író állítja, hogy nem ír zenés darabot, a riporter addig nyüstöli, amíg azt nem blöfföli, hogy musicalt ír egy bálnáról. Improvizál egy bálnás-musicales sztorit, amiről úgy gondolja, úgysem hiszi el senki, de az ötlet megtetszik az igazgatónak, és végül megvalósítják. Sokféle téma megjelenik benne, például a szorongás, hogy elég jó vagyok-e. Magamnak és másoknak is bizonygatom, hogy ki vagyok én, milyen vagyok, de közben folyamatosan elbizonytalanodom. Aztán ott az örökös megfelelési vágy, például hogy bizonyos munkákat vajon azért vállalok el, mert tényleg el akarom vállalni, vagy azért, mert az elvárások szerint, a körülmények miatt el kell vállaljam. Beszélek benne a metoo kétoldalúságáról is.
Olyan színészkollégákkal dolgozol együtt, mint Szinetár Dóra, Ágoston Katalin, Tornyi Ildikó, Debreczeny Csaba, Kovács Máté és Sas Zoltán egyetemi hallgató. Hogyan zajlott a próbafolyamat?
B. B.: Figyeltem arra, hogy ne essek abba a hibába, amit sok rendező elkövet. Például van olyan, aki egyáltalán nem tudja megmondani, mit akar, de akad olyan is, aki előjátszik és megmutatja, hogy a jelenetet hogyan kellene eljátszani. Ez viszont az esetek többségében belőle jön, neki áll jól, nekem nem. Igyekeztem sokat beszélgetni a színészekkel. Szinetár Dórinak van egy impro-performansz része az első felvonás végén, amit azért nem akartam megírni, mert először szerettem volna megismerni, találkozni vele, és egy-egy történetéből, gondolatából megírni a jelenetet, hogy teljesen az övé legyen. Arra voltam kíváncsi, a színészek mire kíváncsiak a szerepeiken keresztül, és azt hogyan tudom tovább fogalmazni egy közös gondolattá. Igazi szerelemmunka volt, azt hiszem, mindenki hisz benne és bennem is, aminek nagyon örülök. | hirdetés
 |
|
Milyen hangulatú előadásra számíthatunk?
B. B.: Az volt a célom, hogy közelebb hozzam a nézőkhöz, milyen is lehet a színház. Fontos misszió számomra, hogy lássák az emberek, milyen egy próba, milyen szorongásokkal küzdenek a színészek, miken megy át az ember egy olyan helyzetben, amiről a néző nem tud. Amikor megnézel egy előadást és rossznak találsz benne egy színészt, elkönyveled magadban olyannak. Pedig lehet, hogy a többi tíz darabban remek, de az pont egy rossz találkozás volt a rendezővel vagy a darabbal. A humoromnak megfelelően elég sok szórakoztató elem van benne, sok kritikát is megfogalmaz az előadás akár egy tehetségkutató műsorral, akár egy színházi előadással kapcsolatban. Remélem, tényleg érdekes lesz azok számára is, akik nem színházi berkeken belül mozognak.
Azt tapasztaltam, a közönség számára mindig izgalmas élmény, ha bepillanthatnak a kulisszák mögé.
B. B.: Anyukám és a tesóm is vett már részt kulisszajáráson, láttam, hogy csillogó szemekkel nézték, milyen egy takarás. Sokszor nem veszem észre a színház szépségét és varázsát, ezeket újra fel kell fedeznem, ami hatalmas töltet és felismerés volt. A későbbiekben jó lesz ebből táplálkozni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
