Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Indul a Hangfoglaló hatodik évada
2019-06. szám / K. B.

Öt éve hagyományosan az Induló Előadói Alprogram pályázatának megjelenésével indul az NKA Hangfoglaló Program új évada. Az Artisjus döntésének köszönhetően azonban a hatodik évadban
előbb jelennek meg a Klubtámogatói Alprogram felhívásai, amelyekről még a nyár vége előtt dönteni szeretne a Programot irányító kollégium.

Az Artisjus vezetősége tavasszal támogatta az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának azt a kérését, hogy az úgynevezett üres adathordozók után szedett 2018. évi jogdíjak terhére előleget kaphasson a program. Ennek köszönhetően a Klubtámogatói Alprogram fővárosi, vidéki és határon túli könnyűzenei koncerthelyszíneknek szóló felhívása már júniusban megjelenhetett, és várhatóan még a nyár vége előtt döntés születhet a mintegy 200 millió forintos keretről. Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője elmondta, a belépős, élőzenei koncertek szervezésével foglalkozó támogatottak jogos felvetése volt a pályázat minél korábbi megjelentetése és az új szezon kezdete előtti döntéshozatal. A kollégiumvezető hozzátette: bár alapvető változások nincsenek a 2019/2020-as évad felhívásaiban, a döntésnél támaszkodni fognak a Hangfoglaló Programiroda munkatársai által a korábbi támogatott klubok körében végzett felmérések eredményeire, amiknek célja elsősorban a nem megfelelően működő helyszínek kiszűrése volt.
Bajnai Zsolt elmondta azt is, hogy július elsején megjelenik az Induló Előadói Alprogram pályázati kiírása, amelyre az elmúlt években általában több mint háromszáz formáció jelentkezett. A pályázati kiírásban nem, viszont az elbírálás menetében lesz változás, hiszen az úgynevezett meghallgatásra történő kiválasztáshoz hatvan könnyűzenei szakember segítségét kéri majd a kollégium, akik a beérkezett zenei anyagokról augusztus végén szavaznak majd. Újdonság az Alprogram tekintetében, hogy idén először külön felhívás jelenik meg induló elektronikus zenei producerek és előadók számára, akiknek a pályázatát a szcéna tizenöt meghatározó művelőjének a bevonásával bírálja majd el a Hangfoglaló Program Kollégiuma.
hirdetés

Újdonság a Program életében, hogy külön pályázatot jelentet meg a magyar dal népszerűsítésére, feldolgozására, bemutatására, illetve a korábbi Induló Előadói Alprogram résztvevőinek további támogatását is külön felhívás segíti majd. A kollégium vezetője elmondta, hogy még a nyár folyamán szeretnék megjelentetni az Előzenekari Alprogram újragondolt pályázati felhívását, szeptemberben pedig a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram már a 2020-as külföldi koncertekre vonatkozó kiírása kerülhet fel a www.hangfoglalo.hu és a www.nka.hu oldalakra.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor