Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Zenei és gasztronómiai ínyencek, túrázók! Augusztusban irány Zemplén!
2021-04. szám / Pavlovics Ágota

A Zempléni Fesztivált – Zempléni Művészeti Napok néven – 1992-ben rendezték meg először, a Liszt Ferenc Kamarazenekar kezdeményezésére. A rendezvénysorozaton a magyar művészeti élet rangos képviselői mellett számos külföldi együttes és szólista lép fel évről évre, akik rendre a
hagyományostól eltérő előadásokkal varázsolják el a közönséget. A Fesztiválszövetség 2009-ben „Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál” kategóriába sorolta a rendezvényt. A jelenlegi tervek szerint idén is lesz Zempléni Fesztivál, augusztus 13. és 22. között, ráadásul idén ünnepli 30. születésnapját. Észak-Magyar­or­szág, Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménysorozatáról Turjányi Miklós feszti­váli­gazgatóval beszélgettünk.

Volt idő, amikor nem sokan fogadtak volna rá nagy tétekben, hogy a Zempléni Fesztivál ismét megrendezésre kerül. Szerencsére ez már a múlt, a rendezvény szilárdan áll a lábán, és néhány naposból 10 na­pos­ra nőtt.
T. M.: Az utóbbi években nincsenek financiális gondjaink, most is számítunk a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatására, reménykedünk benne, hogy a költségvetésünkből tudunk egy szép fesztivált szer­vez­ni, különösen azért, mert ez lesz a 30.

A Zempléni Fesztivál, éppúgy, mint egy nemes bor, kiforrta magát, fi­nom óaranyban játszó színfolt a fesztiválok között. Milyen újdon­sá­gokkal készülnek a kerek évfordulóra?
T. M.: Idén a vájtfülűeknek is kedvezünk, érdekes koncertekkel várjuk őket. Tervezzük, hogy a Dohnányi Zenekaron kívül más szimfonikus zenekart is meghívunk, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig állandó vendégünk. Eljönnek hozzánk ismét a korábban nálunk járt neves művészek, választék lesz bőven. Rendezünk színházi produkciót, kiállításokat, reméljük, bepótolhatjuk a tavaly elmaradt kolozsvári so­ro­zatot. Jönnek a jazz sztárjai, de az idei Jazz Showcase tehetségbörze legtehetségesebb muzsikusai is.

A műfaji sokszínűség mellett a fesztivál vonzereje a területi sokszínűség, a legismertebb helyszínek, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett hol mindenhol várják a látgatókat?
T. M.: A kiránduló koncertekkel a látogatók eljuthatnak eldugott kis falvakba, ahol különleges műem­lé­kek­kel, helyszínekkel is megismerkedhetnek. A teljesség igénye nélkül Mádon, Tarcalon, Tállyán, Tolcsván, Újhután is lesz program, és reméljük, hogy a felújított füzérradványi kastélyt is megmutathatjuk. Tavalyelőtt Kassán is jártunk, a Rákóczi-emlékhelyen, a Rodostói ház udvarán volt koncert. Reméljük, idén megis­mé­tel­hetjük a kassai kirándulást.
hirdetés


A kulturális eseményekhez a táj jellegzetes ételeit, a híres tokaji borokat felvonultató borgasztronómiai prog­ra­mok is kapcsolódnak.
T. M.: A részt vevő települések különleges ínyencségekkel, a tájegység jellegzetes ételeivel várják a látogatókat, a borászatok, pincék teljes felsorolása hosszú lenne, csupán néhány név a sok közül: a Grand Tokaj Szegi Pincészete, a mádi, a tolcsvai borászatok, Hercegkút Világörökségi Pincesora és a Sáros­pa­taki Borterasz.

Hallgatva Önt, omlós flódnik és száraz furmintok jelentek meg a szemem előtt, ám a finomságokkal kap­cso­latos gondolatok sem tudják elfedni, a járvány harmadik hulláma a tavalyinál is nehezebb helyzetet teremtett. Hogy látja a vendéglátók és a vendégek szempontjából a lehetőségeiket?
T. M.: Reméljük a 3. hullám lecseng augusztusra, és bízhatunk az emberek bölcsességében. Tavaly is limitált volt a befogadóképesség, és idén is szükség lesz a távolságtartásra, amit bízom benne, hogy meg fognak érteni a vendégeink. Olykor volt ebből konfliktus, de mindannyiunk egészsége érdekében nem te­het­jük meg, hogy több embert zsúfolunk össze, mondjuk egy templomban, mint ahányan a távolságtartás szabályait be tudják tartani. Azt tanácsolom, hogy váltsák meg előre online a jegyeiket, mert nagy csa­ló­dás, ha valaki messziről eljön hozzánk, és nem tudjuk beengedni, mert nincs több hely. Hatékony kom­mu­ni­ká­cióval igyekszünk segíteni ebben, az online felületünkön pedig percről percre követhető az aktuális helyzet. A helyszíneken minden aktuálisan érvényes szabályt be fogunk tartani, így biztonságosan lehet a rendezvényeinket látogatni. Büszke vagyok arra, hogy tavaly a fesztivál kapcsán nem volt megbetegedés sem a művészek, sem a rendezők, sem a közönség sorai között. A mi közönségünk nem olyan, mint a stadionoké vagy a diszkóké. Objektív tény, ha valaki maszkban beül egy komolyzenei koncertet meg­hall­gatni, kevésbé fertőzi meg a környezetét, mint amikor a sportrajongók egy gól után egymás nyakába ugranak.

A fesztivál felnőtt, de mintha kicsit kinőtte volna pazar környezetét.
T. M.: Szerencsére jelentős fejlesztés indul el a környéken. Wáberer György kormánybiztos célja nem kevesebb, mint az, hogy Budapest és a Balaton után a Tokaj-Zemplén térség legyen a harmadik legnépszerűbb turisztikai célpont. Az infrastrukturális lemaradás valóban jelentős, de már épül a Kassa felé vezető autópálya, és ha Szerencsig négysávos autóút megy majd, Budapestről két óra alatt elérhető lesz a régió. Bővíteni kell a szálláshelyeket is, Tokaj mellett a völgyben épül egy hotel, és egy meglévő felújítása is folyamatban van. A falusi turizmus kapott már fejlesztési forrásokat, jó lenne, ha további támogatásokkal még több minőségi szálláshely működhetne Zemplénben és Tokaj-Hegyalján. Mindezt nagyon megérdemli ez a csodálatos, ugyanakkor jó ideig elhanyagolt környék, amely kulturális örökségünk felbecsülhetetlenül értékes része.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor