Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Koncertek a Budapest Music Centerben – Robert Balzar Trio feat. Harcsa Veronika & Fekete-Kovács Kornél
2021-06. szám

Hangokkal lefesteni a csendet valahol olyan, mint tűzzel ábrázolni a vizet, eltáncolni a kövek mozdulatlanságát. Most mégis erre vállalkozik Fekete-Kovács Kornél trombitaművész-zeneszerző a cseh Robert Balzar Trióval és Harcsa Veronika énekművésszel

A csend különböző aspektusai című, új produkció során. Fekete-Kovács Kornél közös, érzi is ennek felelősségét: mint mondja, minden egyes eljátszott hang mögött ott sorakoznak mindazok a hangok, amelyek a csendben még fellelhetőek voltak, így azonban meg­fosz­tat­tak a megszólalás lehetőségétől. A zene tehát determinál, ugyanakkor felszabadít, ez pedig a zenei koncepcióban is meg­nyil­vánul: a meg­kom­ponált témák kollektív, irányított improvizációkkal váltakoznak, fenn­tartva a felszabadító erejű kötöttségek és a kötetlenség egyen­súlyát.
A lírai, elegáns, intim hangvételű szerzemények szövegeit Kornél olyan szerzőktől válogatta, mint William Blake vagy a szúfi filozófus és költő, Rúmi, és ezúttal a hangszínbeli gazdagságáról is híres Harcsa Ve­ronika hangján szólalnak meg, aki már Kornél előző, a Modern Art Orchestrával közös, Foundations című lemezén is énekelt hasonló tematikájú dalokat. A koncert napjaiban lemezfelvételre is sor kerül, amelyen a csend tapasztalatától elidegenedett, 21. századi hallgató még árnyaltabb zenei képet kaphat annak különböző aspektusairól.
hirdetés





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor