Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Érdi Tamás hagyományos ünnepi szólóestje Balatonfüreden
2021-12. szám

A zongoraművész – aki évek óta rendszeres fellépője a balatonfüredi koncertéletnek – ezúttal legkedvesebb darabjaiból válogat: Beethoven Vihar szonátája mellett Bartók-, Kodály- és Liszt-művek csendülnek fel, így a hangverseny színes és változatos programot ígér mindazoknak, akik ellátogatnak december 28-án, 18 órakor Balatonfüreden az Anna Grand Hotel Dísztermébe.
„Chopini mértékkel lehetne mérni azt a képességet, ahogyan Érdi Ta­más zongorázik. Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek.” Mindezt egykori mentora, Kocsis Zoltán fogalmazta meg a zongoraművész játékáról, aki Mozart-, Chopin-, Schubert-, Liszt- és Bartók-CD-i után legutóbb Beethoven három zon­go­ra­szo­nátáját is lemezre vette. A hozzá rendkívül közel álló komponistáról így nyilatkozott: „Beethoven bármely művében ott van az egész világ összes szépségével, kínjaival és csodáival együtt.” Érdi Tamás azt vallja, hogy „akármi is történik, a zene nem hallgathat el, mert gyógyító ereje van, s erre az embereknek – ha valamikor – most igazán szüksé­gük van.” Érdi Tamás, Prima Primissima- és Liszt-díjas zon­go­ra­mű­vész, a Klassz a pARTon! Fesztivál művészeti vezetője és megálmo­dója 17 évesen Moszkvában megnyerte a Louis Braille Zongora­ver­senyt, majd a Bécsi Zeneakadémián eltöltött két év után a torontói Királyi Konzervatóriumban Leon Fleisher növendékeként szerzett művészdiplomát. Koncertjeit a Carnegie Hall, a Lincoln Center és a Barbican Center hallgatóságával együtt immár 28 ország publikuma élvezte.
Magyarországra való hazatérése óta Mozart-, Chopin-, Schubert-, Liszt-, Bartók és Beethoven-lemezei a Hungaroton gondozásában jelentek meg, fő mentorai Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás voltak, akikkel tucatnyi nagy sikerű koncertet adott.
hirdetés

Műsor: L. von Beethoven: Vihar szonáta Op.31 Nr.2; Bartók Béla: Improvizációk magyar parasztdalokra Op.12; Bartók Béla: Román népi táncok Op.14; Bartók Béla: Allegro Barbaro; Kodály Zoltán: Marosszéki táncok; Liszt Ferenc: Desz-dúr Consolation; Liszt Ferenc: 6. Magyar rapszódia.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor