Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Októberi koncertkuriózumok
2022-09. szám

Október 20. – Lara Fabian, Budapest Aréna
Lara Fabian, a belga-kanadai énekesnő, dalszerző, zenész, színész és producer minden idők egyik legsikeresebb európai művésznője. Kilenc nyelven énekel: franciául, angolul, spanyolul, por­tu­gá­lul, olaszul, héberül, flamandul, németül és oroszul. Még csak 18 éves volt, amikor Croire című


kislemeze 500 000 példányban kelt el Európában. Második albuma, a Carpe Diem már tripla platina státuszt ért el, és tucatnyi díjat hozott neki több országból is, többek között az Év Énekesnője címet is. Sikere azóta is töretlen, éljen és dolgozzon Belgiumban vagy Kanadában.
Több mint 20 millió eladott albummal a háta mögött most legújabb, Best Of elnevezésű világ körüli turnéján 30 éves karrierjét ünnepli egy kü­lön­leges előadással, amelynek keretében mind a 14 albumáról elhan­goz­nak a legnagyobb slágerei.
Lara Fabian hazai fellépésére 2022. október 20-án kerül sor a Budapest Arénában.
A koncertre jegyek még kaphatók, a korábban megváltott belépők pedig automatikusan érvényesek erre a dátumra.

Október 26. – The Cure, Budapest Aréna
A The Cure idén ősszel ismét útnak indul Európában, ez lesz az első turnéjuk 2016 óta. Ráadásul az út egyik állomása Magyarország, a csapat október 26-án lesz látható a Budapest Arénában!
Robert Smith 1976-ban alapította meg bandáját, első koncertjüket 1978-ban adták.
Az első időszakban megjelent dalaik alapján a The Cure-t a post-punk és a new wave vonalhoz sorolták, de a ’80-as évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, amellyel a gothic rock vonalához kapcsolódtak. Végül a ′80-as évek közepére Smith rátalált az igazi stílusukra, és a popzenei elemek ötvözésével a csapat igazi szupersztárrá vált. Olyan dalokkal járultak hozzá az évtized slágereihez, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don’t Cry, a The Love Cats, a Friday I’m in Love vagy a Lullaby.
A zenekar 13 stúdióalbumot, számos koncertfilmet, néhány koncertalbumot, egy maroknyi filmzenét és több mint 40 kislemezt jelentetett meg. Továbbá még egy pár díszdobozos kiadványt. És pár könyvet is. Meg egy slágerválogatást és egyéb dolgokat.
A csapat körülbelül 1500 koncertet adott eddigi pályafutása során.
És soha nem spóroltak a koncerteken az idővel és az energiával, most is közel 3 órás fantasztikus elő­a­dás­ra készülhetnek a rajongók.
hirdetés



Október 27. – Sting, Budapest Aréna

Sting My Songs koncertje egy igazán dinamikus rock show a tizen­hétszeres Grammy-díjas előadó pályafutása során írt legnépszerűbb dalaival, legyen az akár Police vagy szóló sláger. Az elejétől a végéig „mesteri produkciónak” titulált koncert zenei utazásra viszi a rajongókat az időben, olyan nótákkal, mint a Fields of Gold, a Shape Of My Heart, a Roxanne vagy a Demolition Man felejthetetlen előadása. A rajongók emellett még hallhatják az Englishman In New York, az Every Breath You Take és a Message In A Bottle című számokat is, sok más dal mellett.
A turnén az énekest egy elképesztő csapat kíséri: Dominic Miller gi­tá­ros, Josh Freese dobos, Rufus Miller gitáros, Kevon Webster billentyűs, Shane Sager harmonikás, valamint Melissa Musique és Gene Noble vokalisták.

Mint minden helyszínen, Budapesten is Joe Sumner előadása indítja majd a koncertet.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor