Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Volt egyszer sok fesztivál
2023-04. szám / B. ZS.

A diósgyőri stadionban 1973. június 10-én rendezték meg az egyik első hazai, több zenekart nem megszokott koncerthelyszínen felvonultató könnyűzenei fesztivált. A fél évszázaddal korábbi esemény apropóján Miskolcon szervez rocktörténeti konferenciát a Beatkorszak Projekt az NKA Hangfoglaló Program támogatásával.
A miskolci városháza tanácstermében 2023. június 9-én megnyíló kon­ferencián minden bizonnyal sok szó esik majd arról, hogy melyik is volt az első hazai könnyűzenei fesztivál. A kérdés ugyanis már terí­ték­re került a Volt egyszer egy beatkorszak budapesti előadássorozatán, sőt az ötven évvel ezelőtti diósgyőri buli apropóján készülő fotókiállítás anyagának összeállításakor is kísérletet kellett tenni a kérdés eldön­tésére. Szűk két hónappal a Volt egyszer sok fesztivál című konfe­rencia előtt elmondható, hogy egyesek majdnem tíz évvel korábbra teszik az első hazai rockfesztivál időpontját, mások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy fesztiválnak tekinthető könnyűzenei események a diósgyőri előtt már a határon túli magyar területeken is voltak. Az azonban tény, hogy a legnagyobb hatású, a legtöbb zenekart felvo­nul­tató és az emlékezetben is leginkább tovább élő fesztivál, az 1973. június 10-én, a miskolci ifipark megépítésének támogatására rendezett diósgyőri rockfesztivál volt.
hirdetés

A Beatkorszak Projekt 2015 óta szervez konferenciákat a magyar rockzene múltjának feltárására, így külön tanácskozást szentelt 2016-ban az akkor hetvenéves, legjelentősebb zenészek életpályájának, egy évvel később a hazai könnyűzene és a film kapcsolatának, majd három alkalommal a rendszerváltás előtti rockzene lehetőségeiről szóltak az eszmecserék. Az NKA Hangfoglaló Program támogatásának köszön­hetően 2022-ben és 2023-ban két konferencia a határon túli magyar könnyűzenével foglalkozhatott, de idén először lesz egy vidéki város zenei eseménye a konferencia fókuszában. A június 9-ei tanácskozáson ugyanis külön szekciót kap az 1973-as diósgyőri fesztivál, illetve szó esik Miskolc korabeli könnyűzenei életéről is. Ezekre építve pedig előadások hangzanak majd el néhány jelentősebb, rendszerváltás előtti rockfesztiválról (Dorog, Pusztavacs), de szó lesz a határon túli magyar területek első ilyen rendezvényeiről is. A korábbi konferenciáktól eltérően ezúttal kísérőrendezvényei is lesznek a Beatkorszak által szervezett Volt egyszer sok fesztivál című tanácskozásnak. A tervek szerint Poptörténeti Pont kerül az 1973-as fesztivál helyszínére, a konferencia napján pedig a miskolci városháza aulájában megnyílik a „Minden az enyém” című fotókiállítás, amely a rendszerváltás előtti fesztiválokba nyújt majd bepillantást. A vándor­kiállítás megnyitóján hirdetik ki a Volt egyszer egy beatkorszak blog fesztiválélményekre kiírt pályázatának eredményét is. Ősszel pedig kötetben is megjelennek a miskolci konferencia előadásainak anyagai.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor