Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 19., szerda
Gyárfás

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Concerto Budapest a múlt évi sikerek után idén nyáron is elviszi „Mozart Planet” programját a Balaton köré
2023-07. szám

Augusztus 24. és 26. között kilenc balatoni helyszínen rendez hangversenyeket Mozart műveiből a Concerto Budapest szimfonikus zenekar. A Mozart Planet program koncertsorozatának zenekari és kamaraelőadásaira a belépés ingyenes.

A Mozart Planet egy régóta formálódó elképzelésből kialakult zenei program elnevezése, hosszú távú célokkal. 2022-ben, bemutat­ko­zás­ként egy nyolc helyszínes balatoni koncertsorozatot mutattak be nagy sikerrel, idén már kilenc helyszínen hallgathatja meg a közönség Mo­zart klasszikusait a Concerto Budapest művészeinek előadásában.

Szeretnénk elrepíteni közönségünket abba az ideális világba, ahol a klasszikus zene harmóniát és felüdülést nyújt – mondja Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója. Azért esett a választás Mozart­ra, mert a Kossuth-díjas karmester, hegedűművész szerint az ő zenéje minden hallgató számára boldogságot, örömet szerez, csodálatos em­be­ri érzéseket fejez ki, mindenkit megszólít. Hozzáteszi: ehhez a mu­zsi­ká­hoz nem kellenek előismeretek, nem kell hozzá szaka­vatott hozzáér­tőnek lenni, elég csak meghallgatni, és gyönyörködni benne.

A Concerto Budapest zenekar művészei kilenc különböző helyszínen adnak ingyenes koncerteket Mozart műveiből augusztus 24. és 26. között: Fonyódon, Balatonszemesen, Balatonkeresztúron, Balatonal­má­diban, Balatonbogláron, Vászolyon, Hévízen, Balatonföldváron és Keszthelyen.

A Mozart Planet balatoni nyári programjában két zenekari koncert és hét kamarazenei előadás szerepel.

A koncertsorozat részletei:

Augusztus 24-én, csütörtökön a zenekar több kamarazenei formációja is fellép négy helyszínen.
A fonyódi Művelődési Központban 17 órától és Balatonkeresztúron a Szent Kereszt Templomban 19:30-tól hallgathatják meg az érdeklődők a hangversenyt, melynek műsora
Mozart: A varázsfuvola nyitány, Mozart: F-dúr divertimento, Mozart: c-moll adagio és rondo és Mozart: D-dúr fuvolanégyes című művei. Közreműködik: Kaczander Orsolya – fuvola, Ella Dániel – oboa, Keller András – hegedű, Berentés Zsuzsanna – hegedű, Szomor-Mekis Janka – brácsa, Karasszon Eszter – cselló, Lenka Petrovic – hárfa.
Balatonszemesen, a Baptista Imaházban 17 órai kezdettel és Balatonalmádiban a Szent Ignác Templomban Mozart: F-dúr oboanégyes, Mozart: Klarinétötös és Mozart: B-dúr divertimento lesz a program. Közreműködik: Rózsa Gerda, Horváth Béla – oboa, Klenyán Csaba – klarinét, Mohai Bálint – fagott, Környei Zsófia, Kakutani Satoko – hegedű, Móré László – brácsa, Aranyos János – cselló.

Augusztus 25-én, pénteken 19:00 órakor a balatonboglári Varga Béla Városi Művelődési Házban zenekari koncertet rendeznek, melynek műsorán Mozart: C-dúr oboaversenye és
Beethoven: 3. Esz-dúr „Eroica” szimfóniája lesz műsoron. Közreműködik: Horváth Béla oboán, vezényel: Keller András.
Ugyanezen a napon még egy kamarakoncertet is tartanak Vászolyon, a Szent Jakab Templomban 19 órától. Itt Mozart: G-dúr duó hegedűre és brácsára, Mozart: D-dúr divertimento és Mozart: Kis éji zene című műve hangzik majd el. Közreműködők: Miranda Liu, Kakutani Satoko – hegedű, Móré László – brácsa, Aranyos János – cselló, Illés László – bőgő.
hirdetés


Augusztus 26-án a vászolyi programot ismétli meg a zenekar 19:00 órától Balatonföldváron, a Bajor Gizi Közösségi Házban.
Este 20 órától pedig a Keszthelyi Kis Szent Teréz Plébánián a zenekari koncerten felcsendül Mozart: G-dúr hegedűversenye és Beethoven: 3. Esz-dúr „Eroica” szimfóniája Környei Zsófia szólójával és Keller András vezényletével.

A Concerto Budapest augusztusi koncertsorozata hiánypótló program, hiszen míg a könnyűzenei fesztiválok és koncertek egymást érik, a klasszikus zene és a szimfonikus zenekarok alig vannak jelen a Balaton kulturális kínálatában. A Mozart Planet hangversenyek minőségi művészeti élményt, emellett hangulatos kikapcsolódást ígérnek minden korosztálynak. A koncertekre a belépés ingyenes.














vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor