Interjú A zene a leghatékonyabb tudatmódosító 2016-04. szám / Jónás Ágnes
Ha épp nem a több mint negyvenfős Honvéd Férfikart dirigálja, akkor a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház kórusait vezeti. Legutóbb a női szíveket örvendeztették meg Virág helyett című koncertjükkel, s már nagy erőkkel készülnek 2015/16-os bérletsorozatuk negyedik, záró hangversenyére. Hogy milyen projektek lapulnak még a férfikórus 2016-os tarsolyában, arról Strausz Kálmán karnagyot kérdeztük.
Ha egy fiatal zenei pályára kívánja adni a fejét, akkor leginkább énekes vagy zenész szeretne lenni. A dallamok világának ön egy speciális területét választotta: dirigens lett. Mi vezette erre az útra?
S. K.: Eredetileg zongorista szerettem volna lenni. Felvételiztem is a konzervatóriumba, ahova – nagyon helyesen – nem vettek fel, hiszen nálam sokkal jobb zongoristák voltak a jelentkezők között. Az akkori igazgató ezt követően ugyan felajánlotta, hogy elintézi, hogy a győri tanárképző zongora szakára felvegyenek, azonban én már erre nemet mondtam – eltökéltem, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szeretnék tanulni. Kiváló esztergomi zeneiskolai igazgató-tanárom, Szabó Tibor, aki később a Bartók Béla Konzervatórium igazgatója lett, egyszer nekem szegezte a kérdést: miért nem próbálod meg a karvezetést? Én azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák, de belevágtam. A szolfézst és zeneelméletet addig meglehetősen félvállról vettem, ez volt az oka, hogy erre a szakra csak másodjára sikerült felvételt nyernem. Lehetséges, hogy nagyképűen hangzik, de a kisebb-nagyobb karmesteri feladatok már zsigerből jöttek, ráadásul kétkezes vagyok, ami egy dirigens esetében óriási előny.
Mit gondol, mi a titka annak, hogy valakiből jó karnagy váljon?
S. K.: Alapos zenei tudás, nagyon komoly előadói kényszer, manuális adottság és pedagógiai érzék – ezek elengedhetetlenek.
| hirdetés
|
|
Szavakba tudná önteni, hogy pontosan milyenfajta örömet érez, amikor dirigál?
S. K.: A zene egy szenvedély, amivel ha az ember egyszer megfertőződik, akkor nincs menekvés. E tekintetben valóban lehet valamiféle párhuzamot vonni a droggal, de én azt javaslom, hogy mindenki inkább a muzsikálással próbálkozzék, mint a ma divatos tudatmódosítókkal, tudniillik sokkal több természetes öröm van benne. Akár kórusban énekel valaki, akár csak kedvtelésből pötyög el egy dallamot a zongorán, a lényeg ugyanaz: saját maga teremt valamit. Az erre való ráeszmélés katarzissal tölti el az ember lelkét.
Katarzisélményben önnek és a Honvéd Férfikarnak legutóbb a nemzetközi nőnapon volt része: Virág helyett címmel énekeltek a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Milyen új feladatok várnak még a kórusra ebben az évben?
S. K.: Már javában készülünk az április 29-i Vidróczki-variációkra, ez lesz mostani bérletsorozatunk negyedik, egyben záró hangversenye. A koncerten Szirtes Edina Mókus működik közre és kollégám, Riederauer Richárd dirigál. A hangversenynek a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme ad otthont. A Magyar Állami Operaházban Weber A bűvös vadászát visszük közönség elé az új megbízott fő-zeneigazgató, Kocsár Balázs vezényletével, majd Aribert Reimann január 30-án debütált Lear című operája állít bennünket ismét kihívás elé. Nyertes Bartók-pályázataink révén ugyanakkor egyrészt jelentős pénzösszeget fordíthatunk a Zene házhoz megy című iskolai projektünkre – turné keretében kalandozunk a Kárpát-medencei iskolákban –, másrészt lehetőségünk nyílik arra, hogy Bartók összes férfikarát stúdióban is rögzítsük. Szintén lemez formájában kívánunk utóéletet adni azon műveknek, melyeket tavaly az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából öt kitűnő zeneszerzővel írattunk és mutattunk be a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében.
E sok zenei feladat hallatán adódik a kérdés: szabadidejében van még kapacitása a muzsikára, vagy inkább csendpártinak nevezné magát?
S. K.: Bőven elbírom a zenét! Legutóbb a Csajkovszkij testvérek Pikk dáma című operája felújításának próbáit hallgattam hivatalból az Operaházban – gyönyörű zene! De otthon sem unatkozom – mindig akad egy-egy jó CD. Szívesen megyek amatőr énekkarok kórustalálkozójára is, ahol legutóbb Bruckner- és Mendelssohn-műveket dirigálhattam. A szezon végén persze mindig eljön egy pont, amikor vágyom némi csendre, hangszeres zene helyett madárcsicsergésre, de egy ilyen periódust legfeljebb három napig tudok élvezni. A negyedik napon már térek is vissza a dallamok mezejére.
|
vissza |
|
| |