Adni, kapni, szerezni
2023-11. szám / Fáy Miklós
December az ajándékozások hónapja, próbáljuk kifejezni az egymás iránti szeretetünket, és többnyire tárgyakkal próbáljuk kifejezni magunkat, ajándékokkal. És miközben ajándékozunk, próbálunk rájönni, hogy a másik vajon mennyire szeret bennünket, milyen ajándékot kapunk
tőle, vajon kitalálja-e, mi a titkos vágyunk, vagy nem is gondolkodik rajta, megveszi az első könyvet vagy háztartási eszközt a sarkon, és le van tudva a probléma. Közben, persze, nem győzzük hangsúlyozni, hogy nem az ajándék a lényeg, hogy jobb adni, mint kapni, hogy nem anyagiakkal kell megmutatnunk a másik iránti érzelmeinket, hanem az együtt töltött minőségi idővel.
Az adás, adományozás kérdésben persze a legjobb volna Charles Feeneyt megkérdezni, de sajnos már nem lehet. Feeney szép, hosszú életet élt, 92 évesen hagyta itt a világot, és életének első felében azzal foglalkozott, hogy óriási vagyont gyűjtsön össze, a második felében meg azzal, hogy megszabaduljon ettől a vagyontól. Mindkét fél életében teljes siker koronázta a törekvéseit. Egyszerű szülők gyermekeként született, ő maga vendéglátást tanult, majd elkezdett a vámmentes boltokkal foglalkozni. Olyan szinten foglalkozott a vendéglátásnak ezzel a részével, hogy a végén szinte minden az övé lett. Amikor a vállalkozása a csúcsra ért, nyolcmilliárd dolláros vagyont tudhatott a magáénak. | hirdetés
 |
|
Ekkor jött a fordulat, amely ma és Magyarországon elképzelhetetlennek látszik: Feeney azt érezte, hogy valami nincs rendben. Az nem normális, hogy ő ilyen mennyiségű pénz fölött rendelkezik. Nem egészséges, nem igazságos, hiába dolgozott meg érte, ez a hihetetlen vagyon neki nem jár. Az a típusú ember volt, akinél a felismerést tett is követi, éppen ezért nekilátott módszeresen elosztogatni a vagyonát. Nem úgy, mint a nagymenő jótevők, akik átadják a pénzt, és cserébe nem kívánnak mást, csak a nevüket írják föl az épület homlokzatára, vagy egyéb módon emlékezzenek meg a jótéteményről. Feeney évtizedeken át el tudta titkolni a jótetteit, a világban számos kórházi épület köszönheti (köszönhette volna) létét Charles Feeneynek, de nem tudták, kinek legyenek hálásak. Adományozott beteg gyermekek javára és egyetemeknek, földrengések károsultjainak és különféle kutatásokra. Az utolsó, rongyos hétmillió dollárját a Cornell Egyetemnek adta, mivel ő is odajárt. Azzal kész, vége, kiürült a kassza. Charles Feeney kétszobás lakásában élte élete utolsó hat évét, a jachtjait és limuzinjait már régen eladta, metróval járt, áruházból öltözködött. Az örököseit üthette a guta.
Most már csak az a kérdés, hogy mi a tanulság? Talán csak annyi, vannak ilyen csodálatos emberek is, akik nem képzelik azt a legnagyobb jólét közepén, hogy mindez nekik jár, ez a jutalom az ügyességért, okosságért, tehetségért? Léteznek olyan emberek, akik nem boldogok akkor, ha mások boldogtalanok, akik nem csukják be a szemüket, ha nyomorúságot látnak, nem mondják azt sajnálkozva, hogy mit tehetnék az egész világ baja ellen, hanem megteszik, amit tehetnek? Vagy egyszerűen tényleg jobb adni, mint kapni, szerezni, birtokolni?
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
