PM Online | Zene

Az újévi hangversenyek kihagyhatatlan eleme a keringő, de talán nem is gondolnánk, hogy ez a táncdallam milyen hosszú utat járt be a báltermekig. A közkedvelt műfaj kialakulásáról Liszt-díjas karmester, Érdemes művész mesélt, aki régóta dédelgetett álmát valósította meg A
keringő születése című lemezfelvétellel.
(fotó: Raffay Zsófia)

A régizene hazai úttörőjeként miért tartotta fontosnak, hogy a legnépszerűbb társastánc történetével mélyrehatóan foglalkozzon?
N. P.: A keringő gyermekkorom óta a kedvenc zenéim egyike: rengeteg Strauss-keringőt játszottam zongorán, majd szimfonikus zenekarban is, így ez a dallamvilág már akkor megfogott, olyannyira, hogy a 90-es években Szombathelyen több alkalommal rendeztem Keringő-bál elnevezésű farsangi mulatságot. Azóta is tart ez az érdeklődés a műfaj kialakulása iránt, most pedig elérkezett az idő, hogy hosszas kutatási munka és előkészítés után elkészítsem ezt a CD felvételt. Korábban egyébként már készítettem egy ehhez hasonló lemezt a verbunkos táncokról, amely a Hungaroton kiadó égisze alatt jelent meg.

Honnan ered a keringő műfaj, mit tudunk az előzményekről?
N. P.: A műfaj az 1700-as évek közepének népszerű táncaiból alakult ki. Az arisztokrácia köreiben a menüett, az alsóbb néposztálynál a „Ländler” (vidéki néptánc) és a „Dreher” (forgó) volt népszerű. Ezeknek a társastáncoknak az alap ritmikája a 3/4-es lüktetés volt.

A Gyertyafény keringőnek – mint a legismertebb keringődallamnak – több feldolgozása is született az idők során.
N. P.: Joggal lett a legnépszerűbb dallam a Gyertyafény keringőé, hiszen nincs is talán olyan ember, aki ne tudná eldúdolni. Ennek az alapja egy több száz éves skót népdal (Should auld lang syne), amely még páros ütemű, 2/4-es dal volt. Többek között L. v. Beethoven is feldolgozta – több népdallal együtt. 1940-ben már a Waterloo Bridge című film egyik jelenetében találkozunk ugyanezzel a dallammal. Tulajdonképpen ekkor kezdi meg hódító útját a Gyertyafény keringő, amely a mai napig elengedhetetlen része a báloknak.

Milyen darabok kaptak helyet a CD-n, és mi alapján esett a választás ezekre a művekre?
N. P.: A 18. század második fele és a 19. század eleje köré építettem a hangzóanyagokat, az osztrák fővárosból – a zenei világ akkori központjából –, Bécsből kiindulva. A keringő múltját kutatva rábukkantam J. Haydn egyik zongoraszonátájára 1767-ből, amelyben elsőként jelenik meg a „valse” szó leírva. Érdekes tény, hogy ekkortájt mind a komolyzenét, mind a szórakoztató könnyűzenét ugyanazok a mesterek komponálták, így a bécsi klasszikusok feldolgozásai mellett többek között Franz Schubert zenekari műve és dala, Martín y Soler: Una cosa rara című operájának részlete és idősebb Johann Strauss, akinek erős magyar kötődése volt, valamint Weber művei is mind helyet kaptak a lemezen. Ki kell emelni két nagyszerű muzsikus munkásságát, hiszen hozzájuk köthető a tánczenekarok és keringőzenekarok kialakulása. J. Lannerről és id. Johann Straussról van szó, akik kezdetben barátok, majd riválisok lettek. Útjuk szétválását követően id. Johann Strausst a „keringő atyja”-ként kezdték emlegetni, majd legtehetségesebb fia, ifj. J. Strauss, folytatva apja munkásságát, méltán viselhette a „Keringőkirály” címet.