Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Gyorsinterjú
„Csak a rendező volt ideges”
2018-06. szám / GK

A magas, szőke férfi felemás cipőben után itt a magas, barna férfi felemás bölcsődével: a Papás babás című francia vígjátékban (bemutató: július 5.) Vincent Elbaz egy örök kamasz negyvenest
alakít, aki gyermekmegőrzőt nyit, csak hogy visszanyerje barátnője megbecsülését. A színésszel Pá­rizs­ban váltottunk szót.

Gyakoroltak a gyerekekkel forgatás előtt?
V. E.: Igen, sajnos. Minden gyereket szépen felkészítettek, be­gya­ko­rol­tatták velük a szövegüket. Eljött az első forgatási nap és szegény gyerekek szörnyen leszerepeltek. Sok kis ripacs vett körül. Na, akkor fogtam magam és leállítottam a dolgot: megmondtam a szülőknek, a bébiszittereknek és a rendezőnek, hogy elég a gyakorlásból, nincs több magolás! Majd a díszletben játsszunk valamit! És így is lett: a második forgatási nap egyetlen gyerek sem tudta a szövegét. A ren­de­ző a haját tépte.

Eluralkodott az anarchia?
V. E.: Csak a rendező volt ideges, a gyerekek mind jól érezték ma­gu­kat. Szerintem ez így sokkal jobb volt, mintha a fordítottja történt volna. A lényeg, hogy egyszer s mindenkorra beszüntettük a próbákat. Két gyerekem van, és már jön a harmadik is, szóval nem volt idegen a terep, a gyerekekkel való munka.

Hiába veszik körül kiskorúak, azért ez egy púzós komédia…
V. E.: Hát, igen. Volt egy nagyon kedves, nagyon okos, nagyon tanult asszisztensünk, frissen végzett film szakon az egyetemen, ahol a klasszikusokat tanulmányozta. Egyszer talán még rendező lesz belőle. Az ő feladata volt, hogy a kanapé mögött rejtőzve a megfelelő pillanatban megnyomja a púzógombot. Amikor megtudtam, milyen feladat vár rá, már előre bocsánatot kértem tőle.
hirdetés












vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor